Látogatási és kijárási tilalommal, virtuális kapcsolattartással valamint csomaggal kapcsolatos szabályozás
Szent Kamill Idősek Otthona
Intézményvezetőjétől
3751 Szendrőlád, Dózsa Gy. u. 1.
Belső utasítás
látogatási és kijárási tilalommal, virtuális kapcsolattartással valamint csomaggal kapcsolatos szabályozás tárgyában
Hatályos: 2021. NOVEMBER 26 napjától- visszavonásig, módosításig
Készítette:
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2021, november 25.
Kapják:
- ) Fenntartó Önkormányzat – emailben
- ) Intézményi dolgozók (megismerési záradékkal ellátni !!!!)
- ) Orvosi rendelő Helyben emailben
- ) Borsod- Abaúj- Zemplén megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya emailben
- ) Honlap karbantartó – honlapra történő kihelyezés céljából- emailben
- ) Syntax Consult Kft 3826 Rakacaszend, Fő u. 16.- ajánlott küldeményként megküldendő Felelős : Páróné
- )Faliújságokra kihelyezendő Felelős : Páróné – akadályoztatása esetén Mátrainé
- ) ÉF -mal átbeszélendő : Felelőse : foglalkoztatás szervező
- ) Irattár
A covidvírus negyedik hullámában a járványügyi adatok nagymértékű emelkedést mutatnak. A napi esetszám sosem látott csúcsra ért, akárcsak a halálesetek száma. A településünkön is megnövekedett az esetszám.
Intézményünkben eddig is betartottuk és betartattuk a szükséges intézkedéseket. (maszkviselés, folyamatos kézfertőtlenítés, látogatási szabályok bevezetése ) -
Azonban a már az oltott, de pozitív fertőzött beteg munkavállaló mellett látogatók között is megjelent tünetes hozzátartozó. Sajnos kórházakba, rendelőkbe is több ellátottunk kerül az ősz beköszöntével, és az ezzel együtt járó változékony időjárás megjelenésével. Ők ugyan nem covid fertőzöttek még, de mivel a korábbi hullámban is kórházból jutott be hozzánk a vírus, aggodalmunk sokkal erőteljesebb. Ráadásul az intézményünk jelen pillanatban teljes feltöltöttséggel működik, krízis esetén az izolálás is nehézkesebb.
Ennek tükrében teljes felelősséggel csak úgy tudok hozzájárulni a vírus intézménybe való bejutásának elkerüléséhez, ha kijárási-és látogatási tilalommal csökkentem annak esélyét.
Döntésemet a megyei népegészségügyi hivatallal és az intézmény orvosával egyetértésben hoztam meg, és A CSALÁDOK ÁLTAL RÁNK BÍZOTT IDŐS EMBEREK, VALAMINT DOLGOZÓINK ÉRDEKÉBEN. Erre tekintettel
2021. NOVEMBER 26-TŐL LÁTOGATÁSI ÉS KIJÁRÁSI TILALMAT RENDELEK EL.
- Kijárási tilalom vonatkozásában a következők szerint rendelkezem:
Látogatási -és kijárási tilalom mellett, a következő okokól kerülhet sor az intézmény elhagyására
- különösen méltányolható helyzetben az intézményvezető külön engedélyével
- az intézmény kertjében, udvarán történő tartózkodás céljából, amikor ott korszerűsítési és egyéb munkálatokat végző külső munkavállaló nem tartózkodik.
Időseink a zárt udvaron védőfelszerelés és szociális védőtávolság betartása mellett, felügyelettel levegőzhetnek- és szükséges is, amikor azt az időjárás megengedi.
- Mivel az intézményben fűtéskorszerűsítési, és ezzel együtt járó munkálatok folynak, gyakori, hogy munkások jelennek meg az udvaron, épületben.
Munkaidőben az irodában dolgozók feladata elsősorban, hogy az udvaron is !!!!! maszkhasználatra figyelmeztessék a munkásokat, normál munkaidőn túl pedig a műszakvezető ápoló felelősségi körébe tartozik.
Tehát az udvaron is kötelező részünkre a maszkhasználat, és kötelesek védettségi igazolványt bemutatni- mivel az időseink kontaktust teremthetnek velük a legnagyobb elővigyázatosság mellett is - , de az épületbe csak védettségi igazolvánnyal, és negatív gyorsteszt eredménnyel léphetnek be. A gyorsteszt levétele a műszakvezető ápoló feladata. Amennyiben annak eredménye pozitív, meg kell tagadni az épületbe való beengedést. Külső munkákat végző, ellenőrizetlen dolgozók az épületbe nem juthatnak be. Se WC használat, sem egyék okok miatt !!!
- Különösen méltányolható helyzet esetében egyedül hozom meg a döntést, akadályoztatásom esetén abban a vezető ápoló kompetens, a velem történő konzultáció során.
Ezen esetek mérlegelése során azonban fontos szempont, hogy egy esetleges engedélyezést követően ne szabaduljanak el a mindenféle ürüggyel alátámasztott kérelmek, amik a rend felbontásához vezetnek.
Különösen méltányolható helyzet lehet pl. amikor hozzátartozó vizsgálatra viszi az ellátottat (és nem pl. családi ünnepségekre, cukrászdába, bolti bevásárlásokra…. )
Ebben az esetben is csak olyan hozzátartozónak adjuk ki az idős embert, aki védettségi igazolvánnyal rendelkezik, és szigorúan ismertessük a szabályt, hogy a vizsgálatot követően hozza vissza az idős embert.
Visszajövetelt követően negatív gyorsteszttel mehet vissza az idős a saját szobájába, de amennyiben az pozitivitást mutat, izolációba irányítsuk. A gyorsteszt eredményét a folyosón a bejáratnál elhelyezett padon, vagy hordágyon várja meg az idős ember.
Rendelőintézeti vizsgálatra, kórházba történő szállításhoz nem kell külön engedély, annak szükségszerűsége természetes. Azonban minden visszajövetelt követően alkalmazzunk gyors tesztet, az előbb említett módon ( bejárati folyosón várakozzon annak eredményére )
- Kapcsolattartás elősegítése
A szigorítások mellett azon vagyunk, hogy elősegítsük a családi kapcsolatokat, ezért minden olyan kapcsolattartási módról, ami biztonsággal kivitelezhető, az alábbiakban adok tájékoztatást :
Audivizuális eszközök használatával megvalósuló kapcsolattartás
- ) vonalas telefon ( intézményi )
A korábbi szolgáltató a település vonatkozásában felmondta a szerződését, így továbbra is több korábbi vonalas készülékünk nem működik, mert az új szolgáltató ( és nincs is más szolgáltató ) nem vállalt csak egy vonal üzemeltetést. Ehhez a készülékhez egy adott időpontban lehet hozzáférni, amikor az intézményvezető a szobában tartózkodik ( technikai okok miatt ugyanis csak ott maradhatott meg készülék ).
Amennyiben tehát a 00 36 48 529 203 készülékre érkezik hozzátartozói hívás, és éppen a szobában tartózkodom, eddig is, és ezután is le fogjuk hívni az idős embert a földszintre, és természetesen részére a telefonáláshoz szükséges intimitást biztosítani fogjuk.
- ) mobiltelefon nővéri
- ezen a készüléket 24 órában érhető el a nővérszobában, ehhez a készülékhez a következő szám tartozik:
0036 30 928 1137
Ezt az ellátotti kapcsolattartáshoz használni nem tudjuk, különben leáll az intézményi élet. (hozzátartozók értesítése, gyógyszerfelírások, betegszállítók, mentők rendelése……)
Kérem, erre kitüntetetten figyeljenek a Hozzátartozók, ezen a készüléken ne keressék az Ellátottakat.
- Kifejezetten kapcsolattartási célra beszerzett az intézmény egy másik készüléket, amelyen videohívásokat lehet eszközölni.
Ennek a száma: 06 30 129-1064.
A készüléken keresztül Mátrai Zoltánné munkatárssal lehet egyeztetni a videohívások időpontját.
- A szociális munkatársnál ( Páró Sándornénál ) szintén van munkaidőben egy mobil készülék, mely 10 és 11 óra , valamint 13 és 14 óra között kapcsolattartás miatt hívható, és a mentálhigiénés irodában a teljes diszkréció biztosított.
Ennek a száma : 0036 20 557 5001
- ) mobiltelefon, ellátott saját készüléke
Elég sok ellátott rendelkezik saját készülékkel. A gyakorlat során azon ellátottaknál maradt készülék, akiknél annak kezelését a mentális állapotuk még lehetővé teszik.
Nekik továbbra is biztosított több olyan közösségi tér igénybevétele, ahol az intimitást meg tudják teremteni ( pl. sókamra, folyosói öblök, ahol más nem tartózkodik adott esetben )
Fokozottan kérem a kolleganőket, hogy az ő esetükben ellenőrizzék a telefonok feltöltöttségét, PIN kódok beírásához nyújtsanak segítséget
Ha valamelyik Hozzátartozó éppen nem tudja saját készülékén elérni a szerettét, az is gyakori, hogy intézményvezetőtől kérnek segítséget a 00 36 20 558 8331 telefonszámon. Én ezt a lehetőséget továbbra is felajánlom.
- ) Video chat: skype, messenger, viber
Un. Chat- szoba kialakítására az I. emeleti „ olvasó „ helyiségben van lehetősége az intézménynek.
A „ CHAT SZOBA „ felirattal van ellátva.
Ott került elhelyezésre a foglalkoztatóban levő laptop. Az egér és a klvaiatúra ellátottankénti, kapcsolattartás kezdeti és befejező időszakában történő fertőtlenítéséről ( fertőtlenítő kendővel való törlés ) gondoskodni kell.
A chat szobába csak azon ellátottak tartózkodásához kell segítséget nyújtani, akik mentális és egészségi állapota lehetővé teszi, hogy ők tudjanak élni a kapcsolattartás ezen módjával.
A szobában a hívott félen kívül más nem tartózkodhat.
A szoba berendezésére tekintetében kérem, hogy terítők, és párnák ne jelenjenek meg.
A könnyen mosható, fertőtleníthető felületekre kell törekedni.
Lehetőleg műanyag borítású, könnyen fertőtleníthető szék legyen ott elhelyezve ülés céljából.
A szoba intenzív szellőztetéséről minden ellátott előtt és után gondoskodni kell.
A chat szoba igénybevételére előjegyzést követően van lehetőség. Előjegyzés a Mátrai Zolltánnénál levő 06 30/129-1064-es készüléken történik.
A bejegyzett időpontra és hívásra gondoskodik a szociális munkás az ellátott odajutásáról (amennyiben azt az ellátott is szeretné. Nemleges hozzáállás esetén a szociális munkás tájékoztatja az érdeklődőt)
A beszélgetésre az előjelzést fél órás időközökkel lehet megtenni.
Az időpont egyeztetésért felelős: Mátrai Zoltánné szociális munkatárs
A feljegyzésben rögzíti a hívó fél nevét, hogy a beszélgetés fogadására az ellátottat is fel tudja készíteni.
Rögzítenie kell, hogy a hívást milyen számú készülékről eszközölték, hogy akadályoztatás esetén az aktust le lehessen mondani.
A dokumentált hívások jegyzékét naponta le kell adnia a nővérszobában.
Úgy kell az ütemezéseket megejtenie, hogy
- portalanított, fertőtlenített, kiszellőztetett, kézfertőtlenítővel, zsebkendővel, törlőkendővel, tiszta ívóvízzel ellátott chat szoba álljon rendelkezésre.
- a fél órából maga a beszélgetésre fordított idő 15 perc. A további 15 percet pedig a szellőztetésre, fertőtlenítésre kell fordítani (laptop, bútorzat)
- Közben ellenőriznie kell, hogy kézfertőtlenítő, ívóvíz folyamatosan álljon a chat szobában rendelkezésre.
- Gondoskodik az ellátott chat szobába segítéséről és lakószobába való visszasegítéséről és a következő ellátott leviteléről, hogy a kapcsolattartás folyamatossága igény szerint biztosítva legyen.
- A kézfertőtlenítés ellenére csak frissen és a higiéniai előírásoknak megfelelően alkalmazott kézmosást követően léphet be az ellátott a chat szobába.
- Maszk használata az online kommunikációja során is kötelező, megvédve ettől a technikai eszközt, hogy a billentyűzet közé nyállal, lehelettel vírus ne kerüljön be, és az esetleges fertőtlenítési hiányosság folytán tovább ne kerüljön a következő ellátotthoz.
- egyéni mentális gondozás alkalmával minden egyes ellátott – értelmi szintjének megfelelően – tájékoztat erről a lehetőségről
- a zárlat feloldásának időpontjában szintenként kihelyezi a faliújságra az értesítést az üzemelésről, és annak feltételeiről.
- egyezteti a lehetőséget az ÉF elnökével, tagjaival, erről jegyzőkönyvet készít, mely tartalmazza az eláírásokat is.
Ágyhoz kötött ellátottak látogatása:
Nyáron jelentős mértékben enyhítettünk a korlátozásainkon, és az a kellemetlen tapasztalatunk halmozódott fel, hogy a Hozzátartozók nem tudtak felelősségteljesen szabályokat betartani, az érzelem vezérelte őket csupán magatartásukban. Etették az Ellátottakat, sőt még a baráti kört is, puszilgatták, simogatták egymást. Pont akkor húzták le a maszkot is, amikor beszélgettek az idős emberrel. Ez részben érthető. De amikor a közül kell választanunk, hogy túléljük a fertőzést vagy átlépjük a megengedett szociális távolságot, a realitásnak megfelelően kell döntenünk.
Szeretném, ha közösen éreznénk úgy, hogy egy újabb halálozási hullámot kellene megakadályoznunk.
Külön megpróbáltatás mindenkinek a fekvő betegekkel történő kapcsolattartás a zártal idején.
Az intézményünk ketté választja az ágyban fekvők csoportját:
- ) végstádiumban levők
Az ő esetükben a higiéniás protokollok megtartása mellett egyszerre csak egy, váltva két látogató jelenhet meg egyeztetett időpontban.
Ők más ellátottal sem folyosón, sem szobában nem kontaktálódhatnak.
Csak védőfelszerelésbe beöltöztetve, maszk használata mellett és fertőtlenítést követően léphetnek be az intézménybe.
A látogatás során nyilatkozattételre kötelezettek (az előző 14 napban nem került kapcsolatba igazolt Covid 19 pozitív esettel, és tünettel nem rendelkeznek)
Csak lázmérést és kikérdezést követően kezdhetik meg a látogatását.
Tünetes, vagy igazolt látogató az intézmény területére nem léphet be.
Ellátottal közös WC-t/mosdót nem használhatnak.
Az intézmény más területére nem mehetnek, csak kisérettel oda, ahol a hozzátartozó tartózkodik/ közben másokkal nem kontaktálódhat, kézfogással, öleléssel senkit nem üdvözölhet.
Látogatást követően a műszakos szakdolgozónak a szobát intenzív szellőztetéssel kell átszellőztetni, és a szükséges fertőtlenítést meg kell ejteni.
Az eljárásrendi ajánlás ugyan nem korlátozza esetükben a látogatási időt, de ezt javasoljuk akként megejteni, hogy a szükséges teendőket az ellátottal a dolgozók zavartalanul megtehessék.
A végstádium beálltával a vezető ápoló, vagy a műszakos ápoló minden esetben értesíti a megjelölt hozzátartozót.
Azon ellátottaknál pedig, akiknél nem várt módon köszönt be a halál, és erre az elbúcsúzásra nincs lehetőség, családtagként állnak helyt a munkatársak, és teszik könnyebbé számukra az átmenetet a pihenés birodalmába.
Amennyiben kórházba kerül ellátott, és a halálozás ott történik meg, külön kérem a kedves Hozzátartozókat, ha hamarabb szereznek erről tudomást, jelezzék azt az intézménynek, mert a kórházak túlterheltségük miatt ezt az információt gyakran késve juttatják el hozzánk.
- ) aktuális betegség, vagy krónikus állapot miatt ágyban fekvő ellátottak esetén:
Amennyiben kerekesszékkel az irodai folyosónál levő oldalsó ajtóhoz letolható az idős ember, abban segítséget nyújtunk, a promt időben ágyban fekvőknél pedig a szobában biztosítunk audiovizuális lehetőséget, mobiltelefonon keresztül.
Rájuk is az új mobilkészülékre vonatkozó fentebb írt előírások vonatkoznak (bejelentkezés, időkorlát tekintetében)
V ) Önálló lakrészben élő ellátottakra is tett korábban javaslatot a népegészségügy.
Intézményünk nem alkalmas önálló lakrész kialakítására, csupán két db egyágyas szoba található az intézményben. Abból is az egyik közös vizesblokkal kapcsolódik egy másik szobához. Mindkettő esetében elmondható, hogy két emeletet kell megtenni az oda jutáshoz, és közös étkezőt kell keresztezni, de ez a helyiség társalgó funkciót is betölt, tehát ott mindig van ellátott.
Ezért e két szoba esetén is a látogatás egyéb formái célszerűek.
Teljes körű ellátást étkezés nélkül igénybevevők köre
E tárgykörben szabályozást nem kell hoznom, mert intézményünk esetében a teljes ellátotti létszám étkezéssel együtt veszi igénybe a szociális szolgáltatást.
Ez feltételezhetően a jövőben is így fog maradni, mert a településen más étkezési lehetőség nincs ( étterem, kifőzde, bisztró, kiszállításos étkezés ) Ha időközben nyílna ilyen, és igény merülne fel az innen történő szállításra, az étel fertőtleníthető eszközben érkezzen be az intézménybe.
- Csomaggal kapcsolatos teendők
Tájékoztatok minden intézményi Munkavállalót, Ellátottat és Hozzátartozót, hogy természetesen csomagok beadásával is behozható a vírus az intézménybe.
Mivel a belső munkálatok miatt egyébként is „ felfordulás „ van az intézményben,- még folyosókon is – így az egyébként is szűk tároló kapacitásunk a nullára redukálódott.
Ezért egészségügyi szempontból megnyugtató módon csomagot folyamatosan bevenni, tárolni nem áll módunkban. Ehhez különösen az Ellátottak és a Hozzátartozók megértését kérem.
Azonban minden hónapnak a második és negyedik szerdáján ( tehát havi két alkalommal ) engedélyezem a csomag beadásának lehetőségét 9-11 és 14-16 óra között.
Ennek felelőse: Kissné Balla Éva és Páró Sándorné munkatársak
Rendkívüli esetben (pl. beköltözés után) biztosítjuk a plusz beadási lehetőséget.
Beadás a következő méretekben történhet: egy 40-40 cm-nél nem nagyobb pakk bevétele lehetséges.
(Élelmiszerek elhelyezésénél gondolják végig, ami gyakori gond volt korábban, hogy pl. zöld banánt csomagolnak be otthon, ami izolálást követően cseppfolyóssá válik a meleg dobozban. )
Kérem, hogy az alkoholt is mellőzzék a csomagban, nem kívánatos, ha kontrolálatlanul kerül az idős emberhez.
Nagyban feltételezem, hogy a korlátozó intézkedések bőven áthúzódnak jövő évre is, és nemsokára itt van a karácsony.
Az ünnep közeledtével a COVID terjedésének megakadályozása miatt tett szigorú intézkedéseken annyi enyhítést tesz az intézmény, hogy plusz napokat teszünk be a csomagok fogadására.
Azonban tudni kell, hogy személyzeti-és tároló kapacitásunk továbbra sem áll rendelkezésre, és a csomagbevételnél a dolgozó munkatársak teljesítőképességének a végére építek. Az irodai munkatársak végre szabadságra mennek év végén, tehát főleg az ápolást-gondozást végző munkatársakra hárul ez a feladat, akiket a csomagokkal való tennivalók a betegágy mellől veszik el.
A Hozzátartozók a honlapunkon tájékozódnak az ünnepi csomag beadásának mikéntjéről, ami a következők szerint történik:
- ) Csomagot az intézmény 2021 december 13-tól 20-ig fogad.
- ) A megjelölt napokon is a kapun át van lehetőség a beadásra, 9 és 11 óra, valamit 14 és 16 óra között.
- ) Postai küldeményként csomagot fogadni ekkor sem áll módunkban, ugyanis személyzetet a csomag postáról való kihordására nem tudunk biztosítani.
- ) Minden Ellátotthoz egy alkalommal csak 1 db csomag érkezhet, ezért kérem a kedves Hozzátartozókat, hogy családon belül egyeztessenek e tárgykörben.
- ) A csomag mérete nem haladhatja meg a 40x40 cm nagyságot. Ennek oka a tároló kapacitásunk hiánya, ugyanis 2 napig fertőtleníteni és izolálni fogjuk a csomagokat. Az izoláció helye: infraszauna helyiségének pihenőtere (ami nem nagy)
- ) Kifejezetten kérem a kedves Hozzátartozókat, hogy a fentiek miatt, és amiatt, hogy a Kolleganők cipelni már nem képesek, kerüljék a kartonos ásványvizek és ivólevek vásárlását. Szeretteik teáztatásáról, folyadékbeviteléről az intézmény gondoskodik, mint ahogy tette eddig is.
- ) Kérem továbbá kerülni az alkoholtartalmú italok csomagban történő beküldését. Most arra kapacitásunk nincs, hogy ennek fogyasztását kontroll alatt tudjuk tartani, és ebben a megfeszített tempóban egyetlen műszak sem örülne annak, ha még az alkoholos tünetekkel is meg kellene küzdeni, és az idős emberek nyugalmát sem lenne ildomos megzavarni a szeretet ünnepén. Sajnos nem építhetünk arra, hogy minden ellátott a megfelelő mértéktartásra képes már.
- ) Kifejezetten kérem, hogy a csomagban a csomag tartalmát feltűntető jegyzéket szíveskedjenek a Hozzátartozók elhelyezni.
Nem szeretnénk nézeteltéréseket tisztázni ( Ellátott és Hozzátartozü között ) azzal kapcsolatosan, hogy minek kellett volna a csomagban lenni, és mi került bele ténylegesen.
Nem a megszokott módon történik a megajándékozás, amikor az idős ember kezébe adja a gyermeke az ajándékot, mi most ebben közvetítő szerepet vállalunk be. Ezért az átadás is jegyzék alapján történik majd.
Csak így kerülhető el, hogy az örömbe üröm ne kerüljön.
- ) A két napos izolációs időre tekintettel, és azt is figyelembe véve, hogy a csomagok egymásra is lesznek pakolva, a következőket kérem betartani:
- a csomagon az Ellátott neve jól olvashatóan legyen feltűntetve
- legyen ráírva, hogy romlandó élelmiszert nem tartalmaz.
- a csomag beadásának időpontja
- a csomagot küldő neve, elérhetősége legyen feltűntetve
A fentiek értelmében tehát kerülendő a szőlő, banán, krémes sütemények csomagolása. Ezen élelmiszerek esetében egyáltalán nem váltódik ki az az öröm a csomag bontásakor, mint amit reméltek a csomagoláskor.
Minden Kedves Érintettől a megértést remélem. Nem megfosztás ez a szigorítás a családtagok irányába, hanem egy plusz adalék. Ezzel a szigorított adalékkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a Covid végleges ( ?) lefolyása után is lehessen kit megölelni.
- Tájékoztató felirat
- A bejárati kapun kérem kihelyezni a tilalomra vonatkozó tájékoztatót. Ennek felelőse:
Gyenes Szabina munkatárs, akadályoztatása esetén: Kissné Balla Éva
- Az épületen kivitelezési munkát folytató Sintax Consult Kft 3826 Rakacaszend, Fő u. 16. címére ajánlott ködeményként kérem eljuttatni a Belső szabályzatot.
- A rendkívüli karbantartások esetén pedig a mindig aktuális vállalkozóval kérem ismertetni a szabályzatot.
Ennek felelőse: Páró Sándorné szociális munkatárs, műszakezető ápoló
Szendrőlád, 2021. november 25
dr Zsíros Lászlóné sk
intézményvezető