FONTOS TÁJÉKOZTATÁS!
FIGYELEM!!!l
Intézményünk főbejárati kapuja 2024. szeptember 24-től elekrtomos, távirányítással működik!
Kézzel benyomni, betolni szigorúan TILOS!!
Amennyiben portás kolléga nem nyitja ki, hívják a nővérszobát a következő számon:
06-30/ 928-1137
Megértésüket köszönöm!
Köszönettel: Oláh Katalin
Üdvözöljük az oldalunkon
Kedves Látogatónk!
Meleg szeretettel köszöntjük Önt a Szent Kamill Idősek Otthona honlapján, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy figyelmével kitűnteti intézményünket.
Pont ez az a pillanat, amikor fontolgatja, hogy saját, vagy hozzátartozója -életének utolsó alkonyán- elhagyva emlékeinek színhelyét- új, az idős napokra is biztonságot és gondoskodást nyújtó OTTHON-t szeretne választani.
Vélhetően több helyről gyűjti be információit, és ezek még természetesen kavarognak Önben.
Ebben a képlékeny periódusban szeretnénk az Ön segítségére lenni, információinkkal megkönnyíteni a választást.
Meggyőződésünk, hogy tájékoztatásainkat elolvasva kedvet fog érezni ahhoz, hogy személyesen is ellátogasson hozzánk. Ha az Ön elképzelése találkozik az Otthonunk által nyújtott lehetőségeinkkel, emberi humánumunkkal, hamarosan ellátottaink körében üdvözölhetjük.
Intézményünk, a Szent Kamill Idősek Otthona 2004 december 1.-én kezdte meg működését, Szendrőlád Község Önkormányzatának fenntartásában egy olyan épületegyüttesben, mely kifejezetten idősotthoni ellátás céljára épült. Eredetileg a területen csak egy régi kápolna állt, ami most is zavartalanul biztosítja a lelki megtisztulás lehetőségét.
Maga a település fekvése is olyan, mint egy festői ékszerdoboz, és intézményünk kertje is a falusias, nyugalmat árasztó hangulatot igyekszik sugározni. Épületünk ugyan több szintes, de akadálymentes (rámpa, lift, küszöbmentes átjárók)
Szendrőlád község Borsod- Abaúj- Zemplén megyében található, Miskolctól 30 km-re északra, a 27. sz. főút mentén. Autóbusszal, személygépkocsival jól megközelíthető, ingyen parkolási lehetőség az intézmény oldalában a patak partján található.
Az épített környezetünk maximálisan hozzájárul ahhoz, hogy időseink maradéktalanul élvezhessék az őket körülvevő nyugalmat, a gondoskodás adta kényelmet, és társasági élet biztonságos társas kapcsolatait.
Felszereltségünkben is szeretnénk feledtetni a „szocotthon” kategóriát, sok új impulzussal próbálunk tartalmas életet biztosítani (infra-szauna, sókamra, jáde köves masszázságy, házimozi, aromaterápiás szoba, intensifit gép, sport eszközök, olvasó, betegemelők, elektromos és hidraulikus ágyak…)
Intézményünk saját kertje lehetőséget ad az aktívabbaknak a virágok gondozására, a megpihenni vágyók pedig kellemesen ejtőzhetnek a kerti bútorainkon, hintáinkon.
Szakdolgozóink 100 %-os szakképzettsége és a munkatársak emberszeretete, tisztelete az alapja a szakszerű munkánknak.
Szervezeti egységen belüli szakápolási engedéllyel is rendelkezünk.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy 60 ellátottunk életkorának és egészségi állapotának megfelelően élvezhesse az általunk biztosított színvonalas életkörülményeket.
Országos befogadó képességű intézmény vagyunk, és az is a gyakorlat, hogy az ország egész területéről érkeznek hozzánk ellátottak.
A pszichiátriai és/vagy szenvedélybetegségben szenvedő kérelmezőket elutasítjuk a vonatkozó jogszabály erejénél fogva. Ennek mentén biztosítjuk az intézményben élők életének zavartalanságát, kiegyensúlyozottságát. Demens betegeket is befogadunk, de az épület adottságából adódóan a bolyongó kérelmezők esetében saját érdeküket szem előtt tartva, kifejezetten erre a célra kialakított intézményt ajánlunk.
Az ellátottak köre elsősorban azok a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek, akik
• egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel, és önmaguk ellátására nem, vagy csak részben képesek.
• 18. életévét betöltött személy, aki betegsége miatt nem tud önmagáról gondoskodni
• azon személyek, akikről életkoruk, egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt az alapellátás keretében nem lehet gondoskodni, és napi gondozási szükségletük teljeskörű gondoskodást igényel.
Az intenzív ápolásra szoruló ellátottainkat speciális részlegben látjuk el, míg a különleges gondoskodásra szoruló lakóinkat (demencia, Alzheimer-kór) igyekszünk integráltan kezelni. Ezen gyakorlatunk hosszú évek óta jónak bizonyul, hiszen a normál ápolási igényű ellátottainkat erre a módszerre érzékenyítjük, demenseinket pedig több impulzus éri, mint a szeparatív gondoskodásban érné.
Intézményünk adottságaira tekintettel háziállatokról megfelelő feltételek hiányában sajnos nem tudunk gondoskodni.
Honlapunkon böngészve naprakész információkhoz juthat, megismerheti működési indikátorainkat, szolgáltatásainkat, a bekerülési lehetőségeinket, tudomást szerezhet az intézményben fizetendő térítési díjról, és előre megismerheti működési dokumentumainkat.
Ha időt szentelt mindezek megismerésére, biztos útja vezet egy egyeztetést követően ahhoz, hogy felvegye velünk a kapcsolatot, és elkezdhessük a közös együttműködést annak érdekében, hogy OTTHON érezze magát nálunk, ahol felkészülten és elhivatottan várunk Önre.
Oláh Katalin
intézményvezető

Szolgáltatásaink
Lakhatás
Elsődleges szempont, hogy érezze jól magát az idős ember, környezete és szobája úgy legyen felszerelve, amilyenhez élete folyamán hozzászokott.
Egészségügyi ellátás
Biztosítjuk az ellátást igénybe vevők egészségügyi ellátását, amit az intézet orvosa heti hat órában, hétfői és pénteki napon biztosítja az orvosi felügyeletet.
Étkezés
Napi 5xi étkeztetést kapnak az otthon lakói. Változatos, időseknek megfelelő állagú ételekkel és gyümölcsökkel színesítjük az étkezésüket.
Orvosi felügyelet
Biztosítjuk az ellátást igénybe vevők egészségi állapotának folyamatos ellenőrzését, szűrést, tanácsadást, vizsgálatokat, kórházi kezeléshez való hozzájutást.
Tisztálkodás
Az 1-2 ágyas szobák önálló vizesblokkal rendelkeznek, személyi higiéné biztosítása zuhanytálca nélküli tusolókkal biztosított.
Mosoda
Rendszeresen tisztíttatjuk lakóink szennyesét, komfortérzetükre, higiéniájukra odafigyelve. Kényelmesen, saját mosodában történik a ruhák tisztítása.
Képek az otthonból
INTÉZMÉNYÜNK, A SZENT KAMILL IDŐSEK OTTHONA 2004 DECEMBER 1. ÓTA
AD AZ IDŐS NAPOKRA IS
BIZTONSÁGOT ÉS GONDOSKODÁST NYÚJTÓ OTTHON-T MINDEN LAKÓJÁNAK!